Gyógynövény ismereti hétvégét indítunk 2012. június 23-24. között Krisna-völgyben. Íme pár információ a most első alkalommal induló táborról:  „A gyógynövény tábor céljai: megmutatni, hogy egészségünk fenntartásában és a betegségek megelőzésébenBővebben ->

Szeretettel fogadjuk Önt és Családját a mostani és az elkövetkező „Hosszúhétvégék” alatt is 🙂 Sokan kérdezik tőlünk, hogy Krisna-völgy meglátogatható-e ezekben az időszakokban? A jó hír pedig az, hogy nemcsak ekkor, hanem az egész év soránBővebben ->

Az általános iskolánkban a legutóbbi Ügyes kezek órákon a hamulúg készítése volt a téma. Először elolvastuk, hogyan lehet a fahamuból lúgot készíteni, aztán elindultunk a pincébe… Mivel iskolánk teljes fűtési igényét megújuló energiávalBővebben ->

Ezt írta a Krisna kertje blog: „A spárga tövek. Nem ment minden egyről a kettőre az ültetéssel kapcsolatban, hiszen már több éve (kb. 3!) terveztük ezt az akciót. Eljött a napja, úgy két héttel ezelőtt. Első lépésben árokásás. Nem volt túl könnyű feladatBővebben ->

Az idei rajzpályázatunkkal egy időutazásra invitálunk most minden általános iskolást a Válságból a valóságba. Képzeld el, hogy a mai napra teljesen elfogyott a Föld kőolaj- és a földgázkészlete!!! A benzinkutakból az utolsó csepp üzemanyagot isBővebben ->

Szeretettel várjuk Önöket a Húsvéti ünnepek előtt, és azok alatt is Krisna-völgy talán ilyenkor tavasszal a legszebb, hiszen minden virágzik és ragyog. Mindezt már jó tudják azok a vendégeink akik már korábban is jártak nálunk. Ám szeretnénk örömet okozniBővebben ->

Az emelkedő élelmiszerárak kevés pozitívuma közé tartozik, hogy világszerte tudatosult, milyen fontos az élelmezés – állítja a brazil szakember, a FAO pár hete hivatalba lépett új főigazgatója, José Graziano da Silva. Kulcsfontosságúnak az élelemhez vagyBővebben ->

Hogyan építsünk közösséget? Hogyan tervezzünk családi önellátó gazdaságot? Hogyan kapcsolódhatunk a meglévő kezdeményezésekhez? Hogyan juthat egy városi lakó saját földterületéről bio élelmiszerhez, miközben a helyieket is támogatja?Bővebben ->

Azért is jó Somogyvámoson lakni, mert könnyen hozzájutunk érett marhatrágyához Veteményesünk talaja ugyan még nem kiáltott érezhetően tápanyag utánpótlásért, de mi két év használat után úgy gondoltukBővebben ->

Egy kis érdekesség a Krisnakert blogról: „Ezt a bejegyzésünket külön ajánlanám Sasimamának, aki az egyik legrégebbi blognézőnk és talán rajongónk is:-) A következő képeken Sasi Sékhara Prabhu (az illető lelki neve) bemutatja miképp lehet öntözniBővebben ->