Tehénvédelem

Krisna-völgyben komoly lépéseket tettünk az önellátó biogazdaság fejlődése érdekében az utóbbi években. Százötven hektáros területen mutatjuk be az önfenntartás alapját képező gabona, zöldség, gyümölcs termesztését a kívánatos mennyiségben és változatosságban.
A földművelés mellett a termelés alappilléreit jelentő állatokat, teheneket és ökröket is tartunk. Egy vegetáriánus szemléletmódú közösség a tejükért gondozza ezeket az állatokat. Ez az élelmiszer fontos táplálék minden ember számára. Tartalmaz minden létfontosságú vitamint és fehérjét, forrón fogyasztva pedig segíti a finom agyszövetek kialakulását. Templomi konyhánkon számos édességet, illetve joghurtot, házisajtot készítünk belőle.
Ezeknek az állatoknak a földművelésben végzett munka és a tejadás mellett nagy szerepe van a Krisna-tudatúak társadalmában. A vaisnavizumus – azaz a Krisna-hit – szentírásai elítélik az állatölést, és a tehenek tejét nagyra becsülik. Indiáról szinte mindenkinek a szent tehenek jutnak eszébe. Erre a filozófiai tételre a Védák adnak magyarázatot. A szentírások hét személyt említenek az ember anyjaként: a szülőanyát, a dajkát, a papok feleségét, a lelki tanítómester feleségét, a király feleségét, a földet és a tehenet. Az a közös bennük, hogy mindannyian gondoskodnak a rájuk bízott emberekről. A tehén úgy teszi ezt, ahogy egy anya: tejet ad számunkra, amit sokféle területen lehet, például az étkezésben, a templomi imádatban, az egészségügyben.

Teheneket tartani úgy, hogy valaki gondoskodik róluk és nem öli meg őket, nagyon jámbor cselekedetnek számít. A védikus tanítások szerint a tehenek védelme nélkül nem lehet fenntartani a lelki kultúrát, a lelki kultúra nélkül pedig lehetetlen elérni az élet célját. Istent ezért szanszkritul go-bráhmana-hitáyának nevezik, azaz a tehenek és Isten szolgáinak védelmezőjének. Sajnos, mivel a jelenkorban nincsen tehénvédelem, s nem becsülik nagyra ezt a kultúrát, mindez veszélyben forog. Ha az emberi társadalom fel akar emelkedni, vezetőinek követniük kell a Bhagavad-gítá szentírásának tanításait, és védelmezniük kell a teheneket, és a lelki kultúrát. – magyarázza A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapítója.
A tehénvédelem tehát nem csak állattenyésztést jelent. A különbség a két dolog céljában van. Az állattartás alapja gyakran az állatok kihasználása, közben nem véve tudomást érző élőlény voltukról. A cél a minél nagyobb haszon elérése. A tehénvédelem esetében már maga a kifejezés is azt sugallja, hogy itt másról van szó. Valójában a tehenek védelme a tökéletes társadalmi rendszer alapja, ami enélkül nem is létezhet. A tehenek Isten, Krisna kedvenc állatai. Amikor Krisna megjelent ebben az anyagi világban, azt is megmutatta, hogyan kell védelmezni ezeket az állatokat. Emiatt mi is nagyon személyesen kezeljük őket.

A Farmunkon élő jószágainkak külön nevük van, hiszen mindannyian más-más személyiséggel, tulajdonságokkal rendelkeznek. Nem kihasználni szeretnénk őket, hanem megfelelő módon gondoskodni róluk, s amit adnak, elfogadjuk. E közvetlen egymásrautaltságból és kapcsolatból fakad, hogy tejükért, anyai gondoskodásukért cserébe mi is mindent megadunk nekik, amire szükségük van, és életük végéig teljes felelősséget vállalunk értük. A legerkölcstelenebb dolognak tartanánk, ha öregkorukra vágóhídra küldenénk őket, csak mert tovább már nem “hasznosak” a számunkra. Ezt jelenti a hála érzése, ami a mai kultúrából kiveszni látszik, pedig nagyon fontos.

Az ökrök helyzete is ehhez hasonló. A mai társadalomban a bikák eleve esélytelenül születnek. Csakis valamelyik húsboltban végezhetik. A védikus kultúrában azonban olyan a kapcsolat velük, mint az apával. Ők gondoskodnak rólunk – akár az apa a családról –, s mi is gondoskodunk róluk. Hatalmas erejükkel segítenek a gabonatermesztésben, a földművelésben. Szántunk, vetünk velük, és a szekér elé fogjuk őket, amivel árut szállítunk. Amikor az állatok már kiszolgált kort értek el, „nyugdíjazzuk” őket minden gondoskodást megadva nekik, és ha eljön az idő, a természetes folyamatok útján szenderülnek jobblétre. Ezután pedig elhamvasztjuk a testüket, ahogy azt a védikus kultúrában előírtak szerint javasolják.
Krisna-völgyben jelenleg 35 tehén és ökör él. Istállójuk, amely nagyon komoly kiszolgálást jelent az állatok számára, most bővül egy új, ökrök számára készülő részleggel. A legkívánatosabb elosztásban és felszereléssel készül az épület, amelyben harminc ökör kaphat helyet, emellett még harminc tehén fér el kényelmesen az istállóban. Nagyjából egy ekkora állományról tudunk majd a jövőben gondoskodni a Biofarm területén, ezért tudunk felelősséget vállalni. Természetesen a legelőket is ennek megfelelően alakítjuk. Ugyancsak fontos cél, hogy az ökrök is hasznosan le legyenek foglalva. Épül járgány, malom, szecskázó, amelyet mind ökrös hajtásra tervezünk.

A tehenek megölése nagyon nagy mértékben hozzájárul a mai kedvezőtlen világhelyzet, az élelmiszerárak emelkedése és a klímaváltozás kialakulásához. Amikor az emberek állatot ölnek, vagy a húsfogyasztás révén hozzájárulnak azok leöléséhez, akkor kivész belőlük a kegyesség. Kegyetlenek lesznek, s nemcsak az állatokkal, hanem minden élőlénnyel, így az emberekkel szemben is, ez pedig háborúkhoz vezet. Új betegségek ütik fel a fejüket, mint például a kergemarha-kór. Ennek elterjedéséért az emberek felelősek, mert leölt, beteg birkák hús- és vérlisztjét keverték a tehenek táplálékába, utána pedig megették a húsukat. E tett visszahatása, hogy egy új kórral kell szembenézni.

Az élelmiszerek rendkívül magas ára, és az időjárás változása szoros kapcsolatban van nem csak a tehenek, hanem más, húsuk miatt tartott állatok tenyésztésével.Világszerte kevesebb az erdőterület és a folyóvíz, mert az érintetlen földdarabokat az állattartásba vonják be, és nemritkán az addig növénytermesztésre használt szántókat is. Az itt tartott jószágoknak azonban nem tejükért és munkájukért cserébe viselik gondját: a húsboltok megtöltésére szánják őket. A WHO nemzetközi kutatásai szerint egy átlagos méretű föld, melyen a húsukért tartanak állatokat, csupán 2 embert tud ellátni, hiszen a hús nagyon drága, és kevesen jutnak hozzá. Míg, ha ezt a földet gabona és más zöldségek termesztésében foglalják le, úgy 20 ember élelmiszerigényei elégíthetők ki.
Ahhoz azonban, hogy ez a szemléletmód meghonosodjon, hogy mások is kövessék ezt a példát, mentalitásbeli változásra van szükség. Az állatokra és földművelésre alapozott életmód nem új keletű. A két háború között még Magyarországon is így éltek az emberek, de az új technikai vívmányok felcsillantották a kényelmesebb mindennapok lehetőségét, és ez szétzilálta a mezőgazdaságot. Megjelentek a traktorok, ehhez a nehézipar és a szerszámgyárak. Az emberek a városokba vándoroltak, és bár most is mindenki a földből él, a társadalom struktúrája átalakult. A korábbi 50–60%-ról 8–10%-ra csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma. Az egyensúly ismételt megtalálásához a termelésben át kellene állni a felhalmozásról a szükségletek kielégítésére, s az ipari fejlesztés helyett a kisközösségi vagy családi földművelést kellene előtérbe helyezni. Ha fenntartható civilizációt keresünk, akkor a védikus, lelki kultúra egy valódi alternatíva, amelynek megvalósításához az előbbi intézkedések elengedhetetlenek lennének. Ha mindenki a védikus kultúra szerint élne, a tehenek tartása nem okozna gondot. Az ökröket a traktorok szorították ki, az ő munkájukhoz viszont házilag is el lehet készíteni a szerszámokat, nem kell hozzá nagyipar. Ez környezetvédelmi és munkaerő-piaci szempontból is kedvező volna. Ez azonban elsősorban nem a hétköznapi ember, hanem a vezetők felelőssége.
A vegetáriánus táplálkozás és a tehenek védelme tehát példaértékű erővel bír. E helyzet megváltoztatásához azonban hatalmas lépésekre van szükség a társadalom részéről. Az első és legfontosabb intézkedés a vágóhidak bezárása lenne. “Azok az állatok, akik látták a vágóhidat, halottak. Azok az emberek, akik látták a vágóhidat, vegetáriánusok.” E lépések hatására jelentősen csökkenne a húsfogyasztás, az emberek nemcsak egészségesebbek és jámborabbak lennének, de kevesebb betegséggel, szenvedéssel járna az élet. Az élelmiszerhiány sem jelentene problémát, és a környezetre való káros behatások is csökkennének. Az egyének felelőssége azonban saját életmódjukban rejlik.  A termelésben át kellene állni a fölösleg termeléséről a szükségletek kielégítésére, s az ipari fejlesztés helyett a kisközösségi vagy családi földművelést kellene előtérbe helyezni.

Ha fenntartható civilizációt keresünk, akkor a védikus kultúra egy valódi alternatíva, amelynek megvalósításához az előbbi intézkedések elengedhetetlenek lennének. Ez elsősorban nem a hétköznapi ember, hanem a vezetők felelőssége.

• további információ: Pada Kamala Das (Déri Péter)
• mobil: +36 30 7165679
• e-mai: [email protected]

Tehénvédelmi Központ Videók: