„Egyszerű élet és emelkedett gondolkodás.” E mottó jegyében jött létre 1993 tavaszán Somogyvámos határában a Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm. A formálódó faluközösség ide költöző tagjai többségükben a városi életmódot cserélték vidékire, és fokozatosan tanulták meg, hogyan élhetnek harmóniában önmagukkal, embertársaikkal és a természeti környezettel. A Völgyben jelenleg 140 állandó lakos él. Erőfeszítéseink eredménye azt mutatja, hogy a spiritualitással párosuló mértékletes életvitel a jelenkorban is valós, megvalósítható lehetőség.
A Krisna-völgyben élők világszemlélete India ősi védikus írásain alapszik, a hinduizmus egyistenhívő tradícióját követjük. A védikus ökofaluban találunk biokertészetet, tehenészetet, és méhészetet, vendégházat, éttermet, ajándékboltot, kézműves műhelyet, templomot és iskolát is. A családi háztartásokban a mosáshoz, főzéshez és takarításhoz szinte kizárólag természetes anyagokat használunk. A lábbelik, kalapok, játékok nagy része a helyi kézműves műhelyben készülnek; gyékényből, sásból, fából, vagy kukoricacsuhéból.


A faluközösség az ide látogatókkal is megosztja az egészséges életmód a biogazdálkodás, valamint a megújuló energiaforrások használatában szerzett tapasztalatait. Magyarországról, Európából és a világ más országaiból évente több mint harmincezer vendég érkezik, hogy megismerje az ősi elvek alapján működő társadalmi mintát. A turisztikai látványosságok megtekintésén túl az egyéni vendégek, a családok, az iskolás csoportok és a különböző szervezetek tagjai gyakran gyakorlati tanácsért is fordulnak a falvunk lakóihoz, hogy életmódjuk környezetkímélőbbé és természetesebbé válhasson.
A központ része a hazai és nemzetközi ökofalu-hálózatnak. Ennek szellemében, és a táj szépségének megőrzése érdekében mi, lakók igyekszünk minél kevesebb kárt tenni természeti környezetünkben. Jelenleg kétszáz hektáron folyik vegyszermentes gazdálkodás; gabonafélékből és gyümölcsökből teljesen, zöldségekből 70%-ban önellátó a közösség.


A Völgy lakóiként fontos feladatunknak tekintjük a tehenek védelmét. Jelenleg harmincöt szarvasamarha van az állományban, tehenek és ökrök is. Az idei évben kezdtük el egy indiai tehénfajta, a zebu meghonosítását, Magyarországon egyedülálló módon.
Az éghajlatváltozás globális problémáját személyes ügyünknek tekintjük, ezzel kapcsolatban dolgoztuk ki az Öko-völgy elnevezésű programot. A faluméretű kísérlet százötven önkéntes és több tucat intézmény összefogásával valósul meg. Utóbbiak saját kutatásaikkal és tapasztalataikkal járulnak hozzá a programhoz. A projekt megvalósulása során nyilvánvalóvá válik, milyen eredményeket lehet elérni, ha a környezettudatosság a mindennapi gyakorlatban is jelen van a közösség életében. Emellett a faluközösség életvitele az égető társadalmi problémák kezelésére is alternatívát mutat.
A környezetvédelem és a vízkészlet védelme mellett Krisna-völgy céljai között a széleskörű társadalmi szemléletformálás, valamint az egészségügyi prevenció népszerűsítése is szerepel.

30 hozzászólás


  1. Kedves Gyöngyi

    Köszönöm szépen a megkeresést, nagyon jó a kérdése…

    Nálunk is volt kisebb poloska invázió, de nem sikerült még komolyabban fellépni ellene. Sok permetszer van, amit még bio minősítéssel is lehet kapni. Nekünk szerencsére nem volt nagy kárunk miattuk, ezért se próbáltuk ki egyik szert se. Mivel évről évre több a számuk, nekünk is ki kell találni valamit.

    Most azonban csak az interneten lévő cikkek és tapasztalatok azok amiket ajánlhatok önnek. Nekünk nincs még se használt se bevált szerünk vagy technikánk.

    Elnézést hogy nem tudtam konkrétan segíteni, remélem sikerrel jár a kutatása. Nem bio szer persze mindig segít…. De az nem egészséges.

    Üdvözlettel
    Antal Balázs
    Krisna-völgy főkertésze

  2. Kedves Kundalata Devi Dasi!

    Az “ázsiai márványospoloska” (Halyomorpha halys), elleni védekezés általatok is elfogadott, hatékony módszereiről szeretnélek kérdezni Titeket.Van egy közösségi bio kiskertünk, ahol előző nyáron szinte mindent elleptek. Volt, aki kézzel próbálta leszedni a paradicsomról, paprikáról stb, de folyamatosan újra megszálták a zöldségeket. Kérlek, segítsetek, ha lehetséges.

    Gauranga
    Fejér Gyöngyi

  3. Kedves Marika!
    a mulcs nem befolyásol semmit, különösen ha nem vegyszeres eredetű. a tápanyaghiány okozhat sárgulást. öntözni tudtak? mert ha kevés víz áll rendelkezésre akkor is legyengülhetnek a növények. a sárgulás viszont nem függ össze a vízzel.
    lehet hogy trágyát vagy komposztot kellene szórni a területre.
    semmiképpen sem szabad a mulcsot- szalmát, szénát stb.- beszántani, mert a talajból tápanyagot vonnak el a bomlásuk során. csak le kell gyűjteni a földről, vagy ott is lehet hagyni. ha marad, akkor nem lehet trágyázni olyan könnyen, ezért mi legyűjtjük és a következő szezonban visszahordjuk.
    Üdvözlettel,
    Krisna-völgy főkertésze

  4. Szép Jó napot kivánok nektek. Már a többször megcsodáltam az interneten a gazdálkodásotokat. Én sem szeretnék a saját konyhakertemben se vegyszert,sem műtrágyát használni. Az idén szalmával mulcsoztunkn és a paprika és krumpli megsárgult egy idő után. Fonyadt lett a tő és nem lett jó termés ezekből. Szeretném megkérdezni mitől lehet a véleményetere vagyok kiváncsi. Arra gondolok én,hogy a szalma tudomásom szerint vegyszeres volt,attol lehetett-e ez a jelenség? Vagy mitől? és ha szerintetek is attól akkor aszalmát leszántamm e összel. Vagy egyáltalán ti leszoktátok szántani a mulcsot? Köszönöm előre is a válaszotokat. Üdvözlettel Marika

  5. Kedves János!

    Köszönjük érdeklődését, privátban fogunk válaszolni önnek!

    Üdvözlettel,
    Krisna-völgy

  6. tervezek egy haztartasban hasznalhato malmot venni, kerdesem, hogy tudok-e Onoktol pl. tonkolybuzat vasarolni. Budapesti lakos vagyok, nyaron fonyodi.
    Koszonettel
    Barta Janos

  7. A blog csak “téli” szüneten van, amint elkezdődnek a kerti munkák, folytatjuk 🙂

  8. Érdeklődni szeretnék, hogy Nava-Vraja-Dhāma és Girirája Govardhana által írt blog bejegyzések befejeződtek
    /Krisnakert/?
    Nagyon sajnálnám, mert nagy élvezettel követtem a
    mindennapokat és sokat tanultam belőle.

    Szép napokat!
    Ildi

  9. Tisztelt Krisna-Völgy Lakói!

    Láttam a wwoof weboldalán, hogy van lehetőség önkéntes munkára a farmon. A wwoof főleg külföldieknek szól, attól még én mint, belföldi vállalhatnék ilyen munkát önöknél? Másik kérdésem lenne, hogy melyik időpontok azok, amikor több segítségre van szükségük, én sajnos csak nyáron tudnék ott tartózkodni.

    Válaszukat előre is köszönöm!

  10. Kedves Gabó!

    Kérdését továbbítottuk a Tehénvédelmi Központunk vezetőihez, akik hamarosan emailben tájékoztatják erről a témáról.

    Üdv: a Krisna-völgyiek

  11. Szép napot kívánok!
    Kezdő gazdálkodó vagyok nagyon szeretnék szarvasmarhával foglalkozni. Jelenleg elég kis hely áll rendelkezésre emiatt a zebura esett a választás. Elég kevés adatot találtam a fajtáról ezért kérem írja meg tapasztalatukat. (takarmányozás, tejhozam, stb.)
    Előre is köszönöm!

  12. Kedves Balázs!

    Kérjük, hogy írja meg kérdését a következő email címre, ahonnét rövidesen részletes válasz érkezik:
    [email protected]

    Köszönjük!

    Üdvözlettel: Krisna-völgy lakói

  13. Aszt szeretném kérdezni hogy lehet valaki a krisna völgy lakoja?

  14. Kedves Renáta!

    Köszönjük szépen az érdeklődésedet!
    Kérdésedet továbbítottuk a mezőgazdászaink felé, akik hamarosan írnak a címedre.

    Üdv: a Krisna-völgyiek

  15. Kedves Krisna-völgy lakói! Nemrégiben láttam a filmeteket a köles betakarításról. Családi gazdálkodásba kezdtünk, és nagyon kedveljük a kölest, szeretnék vetni idén. Meg is vettem a vetőmagot. Lehet, hogy elkapkodtam, ugyanis fogalmam sincs hogyan fogom hántolni. Ti hogyan csináljátok? Kérlek segítsetek nekem. Próbáltam itthon rézmozsárban, mint őseink, de az katasztrófális, mert nem marad egyben a mag, én pedig nem lisztet szeretnék, hanem hántolt kölest. Hogyan szitáljátok? Mivel?
    Nagyon hálás vagyok előre is a kedves válaszotoknak.
    Úgy tudom régen volt egy naptáratok vetéshez, betakarításhoz. Létezik ez még? Szeretnék venni
    Üdvözlettel: Renáta

  16. segiteséget kérni hogyan lehet kezdeni mert mi csak a minibárbérböl élünk bérházba albéröl és nekünk nincs alap töke amivel el kezdeni csak csak a segélyböl élünk 228000 szeretnék dolgozni és meg teremteni a környezetünkbe ezzeket a dolgokat

  17. Üdvözletem!

    Egy hete jártunk Önöknél, és nagyon tetszett, amit láttunk.
    Elfelejtettem megkérdezni egy dolgot, ezért írok ezen a felületen
    A kérdésem kissé fura lehet, de rózsával kapcsolatban szereték érdeklődni.
    Termesztenek Önök olyan rózsát, aminek ehető a szirma? (Nincs viasztartalom a rózsasziromban.) Azt tudom, hogy Indiában létezik ilyen rózsa.

    Ha létezik Önöknél ilyen, vagy tudnak abban segíteni, hogy kihez forduljak ez ügyben, azért nagyon hálás lennék.

    Köszönettel:

    Kovács Péter

  18. Kedves János!
    Zöldségekből általában azt esszük, ami van, tehát nem szoktunk vásárolni. Babunk csak jövőre lesz, így idén az volt az egyetlen, amit vettünk. Gabonánk is van, viszont rizst is eszünk, amit persze nem tudunk megtermelni. Amiket felsorolt, cukor, só, fűszerek, természetesen vásároljuk. Állati eredetűt csak tejet és vajat, illetve sajtot szoktunk beszerezni, mert a tehenészetünkben még nincs elegendő tej. De remélhetőleg egyszer majd lesz elegendő mennyiség tejből.:)
    A talaj agyagos vályog.
    A kertészünk szerint a szükséges földterület 50 négyzetméter/fő.
    Ha egyszer tud, jöjjön el hozzánk, sokan szoktak jönni tanulmányozni a kertészetünk működését!Szívesen adunk tanácsokat személyesen is!:) Addig is sok sikert kívánunk a biokertészkedéshez!
    Minden jót!
    Üdvözlettel,
    Sulalita devi dasi

  19. Hari Om !

    Kérdésem a következő: az állandóan ott lakó kb. 140-150 fő részére a földjeiteken minden megterem vagy vannak olyan ételek-italok-esetleg állati eredetűek, melyeket a boltból szereztek be (cukor, só, fűszerek kivételével) ? A föld amit műveltek az milyen ? Homok, agyag, lösz…lényegében Debrecen határában igyekszem biokertészkedést folytatni, ezért a minimálisan szükséges földterület/fő mértékegységet szeretném Tőletek megtudni.
    Köszönöm: Tóth János, Debrecen, [email protected]

  20. Szeretnem egyszer megnezni a biofarm mukodeset es az eletmodjukat.Sajnos eleg mesze lakom de majd megoldom,ha tudok meg valakit szerezni megyunk tobben.Jo erzes hogy van hely ahol nem fontos a vegyszerek hasznalata.A mai vilagba nem tudjak az emberek elkebzelni benzin es nafta neluli eletet.Rohano elet amibe elunk mar csak a penz es a kenyelem a fontos.Sajnos.Jart nalam egy krisna szerzetes konyvekkel,es tetszet a beszelgetes.Láttam jezust en igy lettem hivo.Lattam a szent gralt es igy tovabb adogatom az elmenyeimet.Ha csak egy hitetlen hit utjara ter,mar az is boldogsag az urnak. Szovakia

  21. hányhektáron helyezkedik el a bio farm?

  22. Tisztelt Krisna-Völgyi Biogazdaság vezetője!

    Szekeres Csaba vagyok gödöllői Szent István Egyetemen tanulok Környezetgazdálkodási Agrármérnök szakon. “A növénytársítások szerepe az ökológiai gazdálkodásban” címmel szeretnék szakdolgozatot írni. Ebben szeretnék segítséget kérni önöktől. 2009-ben voltam a családommal a Krisna-völgyi búcsún és nagyon tetszett minden. Segítségüket előre is köszönöm.
    Üdvözlettel: Szekeres Csaba

  23. Nagyon jó a biofarm!

  24. Üdvözlet!!
    én csak a biogazdálkodásbam használatos technikákról szeretnék érdeklődni mert sok helyen kutattam több kevesebb sikerrel és arra jutottam hogy azoktól kérek tanácsot akik használják szóval ha van rá mód emailben kaphatnék felvilágosítást néhány hasznos tippet a technikákról, vetésforgóról, használt növényvédőszerkről és egyéb növény védőmódszerekről, az ősi módszerekről és a modern technikákról?
    előre is köszönöm!!

  25. Tisztelt Krisna-völgy lakói!

    Szeretnék Önöktől tanácsot és segítséget kérni.Sajnos 2008 februárjától csontvelő daganatos megbetegedés miatt kemoterápiával kezelnek kis sikerrel.A jelenlegi lehetőségem csontvelőtranszplasztáció, amely kis esélyt nyújt a gyógyuláshoz, és nagyon veszélyes műtét.
    Elkeseredésemben vagy örömömre rátaláltam a Gerson terápirára ,amely már meggyógyított myeloma multiplexes beteget.A terápia nagyon nehéz és nagyon költséges és a biozöldségekre épül.
    1982-től egészségügyben körzeti növérként dolgozom.
    2 gyermek anyukája vagyok már így is nagyon sok anyagi kiadásunk volt a kezelésem miatt.Jelenleg az is problémát jelenet ,hogyan szerezzük be az országban a bioételeket.
    2005-ben a családommal voltunk a völgyben és nagyon tetszett az önök élete.Szeretném ha javaslatot adnának ,hogy mit tehetnék a gyógyulásom érdekében,hiszen azóta a hitem is megerősödött ,és bízom ,hogy föntiek megmutatják a helyes utat a gyógyulásomhoz.
    Javaslataikat ,segítségüket előre is köszönöm,bizakodva várom tanácsaikat.

    Tisztelettel Marika

  26. Üdvözlöm Önöket!Egészséges életmód, valamint a megújuló energiaforrások használatában szerzett tapasztalataikat szeretném igénybe venni.Ha lenne rá mód,hogy email-ben ,levélben kapjak ezekről anyagot,megköszönném.
    Tisztelettel Sándor László
    4097 Tiszagyulaháza Jókai u.3.
    [email protected]

  27. Kedves mátrix! Továbbítjuk az illetékesek felé a kérdést, ők fognak majd válaszolni!
    Gouranga!
    Sörös Ágnes

  28. üdw nektek!
    tavaly voltak itt sopron mellett a srácok lakókocsival, de már nincs meg a számuk sajna. beszéltem nekik a tervekről, most végre komolyra fordult a helyzet, és van lehetősőgünk itt a majorban, hogy megvalósitsuk az önellátó gazdálkodást, a s ti nagy tapasztalatokra és segitségetekre lenne szükség, persze annak tudatában hogy itt egyenlőre nem nagyon akadnak krsnások, én magam ugyan mantrázok nap mint nap már kb 4 éve, de elcsesztem, mert 1.5 éve ismét eszek felvágottat, segitsetek, hogy vissza térjek a vega élethez, bár tudom rajtam mulik, én mégis ezt kérem.
    itt a telepen szombat este lesz egy megbeszélés, hogy hogyan kezdjük el a gazdálkodást. örülnék, ha fel tudnám vetni a hús mentességet mindenkinek, de én kevés vagyok, esetleg valaki el tudna jönni hogy beszéljen a farm öko dolgairol? megvalósitásrol.a benzint állnám, és itt nálunk tudnátok aludni is, ha ugy érzitek?
    szép wilágot!

  29. A Duna – Tisza folyók folyamatosan és nagy mennyiségű vízet hoznak, öntözéssel jó terméshozamot lehet elérni Magyarországon, úgy a gabonában, mint a réteken, a kaszálókon. A zebu valószínűleg keresztezhető a szürke marhával, ami talán a téli ridegtartás miatt jó előny lenne. A zöldség félék eltarthatósága, tárolása komoly kíhivás, mert nap nap után csökken a vitanmin tartalma, nem úgy a rizsé, de tudjuk ahoz pedig rengeteg víz és napfény kell, még az évi egysszeri aratáshoz is. … van még min gondolkodni. üdv T.Laci

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük