Sríla Prabhupáda az ISKCON alapító tanítómestere

Korábban már szó esett a felkelésről, az első Istentiszteletről és a közös Mantra meditációról is. Most következzék a reggel 7 órakor kezdődő programunk leírása ami nem más, mint Srí Krisna üdvözlése. Hogyan történik mindez? Amíg a szerzetesek a Haré Krisna Mantrán meditálnak, addig azok a papok, akiknek az oltáron történő imádattal kapcsolatos a szolgálatuk, már javában csinosítják az Isteni párt és díszítik fel az Ő szentélyüket. Amikor minden előkészület megtörtént -a már ismert- kagylókürt búgása jelzi, hogy hamarosan nyílik az oltár előtti függöny és ekkor a hívők egy szép, közösen elénekelt szanszkrit nyelvű dallal köszöntik Krisnát. Krisna üdvözlése után Sríla Prabhupádának, az ISKCON alapító tanítómesterének a dicsőítése következik egy ceremóniával (Guru púdzsa), melynek kezdetekor virágfüzérrel kedveskednek neki. A virágfüzér jelentősége: valakit tisztelnek, szeretnek, vagy ha az illető kiemelkedő személyiség, akkor hagyomány alapján füzért kaphat. Sríla Prabhupáda Guru púdzsája alatt végig szól a mridangákkal (Bengáli agyagdob), karatalokkal (harangfémből készített kézi cintányér) kísért ének, mely közben vidáman táncolnak a szerzetesek. Utána még sokáig énekelik közösen a Haré Krisnát -hasonló módon- az egybegyűltek…

Folytatjuk!

Ki Sríla Prabhupáda? Infó: ITT

Képek az említett programjainkról:

Képek a Krisna-völgyi szerzetesek reggeli programjából