Srí Srí Rádhá-Syámasundara az oltáron

Online adományozás

Krisna-völgy kiépítését 1993-ban kezdtük meg. Az akkori üres földek helyén ma már egy virágzó, összetett infrastruktúrájú kulturális központ található. Miként valósulhatott meg mindez ilyen gyorsan? Jelentős szerepet játszottak ebben támogatóink, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani! Voltak olyanok, akik egy-egy nagyobb létesítmény létrejöttében segítettek (önkéntes munkával, vagy kisebb-nagyobb összegek felajánlásával), s voltak, akik önkéntes munkát végeztek.
Azonban mindaz, ami most látható, még csak a kezdet. Jövőbeni terveink megvalósításához minden további segítséget hálásan fogadunk. Hogyan lehet részt venni Krisna-völgy fejlesztésében? Erre szeretnénk néhány lehetőséget nyújtani az alábbiakban:

Konkrét célok támogatása

Egyes tevékenységi területek vagy új épületek költségeinek teljes vagy részleges finanszírozása.

Munkaerő felajánlása

Jelentős segítséget jelentenek az önkéntes, illetve kedvezménnyel végzett munkák. Ha úgy gondolja, hogy valamilyen területen Ön is részt tud ebben vállalni, kérjük, jelezze.

Részletek itt.

Tárgyi eszközök felajánlása

Köszönettel fogadjuk, ha valaki tárgyi eszközöket adományoz vagy kedvezményes áron ajánl fel megvásárlásra.

Rendszeres, havi támogatás

Krisna-völgy tervezése, fenntartása és fejlesztése komoly költségekkel jár. Ha ebben szeretne segítségünkre lenni,  várjuk adományait.

További információk

  • Kapcsolat: Sukhayanti devi dasi
  • Mobil: 30/224 4810 (délelőtti órákban elérhető)

A Személyi Jövedelemadó 1%-ának felajánlása

Az egyházaknak adható 1%-át felajánlhatja a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének,
technikai számunk: 0389

A társadalmi szervezeteknek ajánlható 1%-át pedig eljuttathatja a Védikus Kultúráért Alapítványnak,
adószáma: 18018318-1-14

Templomi imádat fenntartására szánt adományok

  • Kapcsolat: Anuragi devi dasi
  • Mobil: 30/748-08-12

Tehenek fenntartására szánt adományok és “örökbefogadás”

  • Kapcsolat: Radha Kanta das
  • Mobil: 30/650 00 43

Köszönjük támogatását!

Online adományozás

7 hozzászólás

  1. Somogyvámos faluban igen, Krisna-völgyben sajnos nem.

  2. Oda költözhet e valaki, aki nem Krisna hívő, csak szinpatizáns Lehet e házat venni.?

  3. Kedves János!
    Köszönjük szépen a kedves üzenetedet. A legjobbakat kívánjuk Neked!
    Hare Krisna!

  4. Kívánók nektek továbi sikereket a krizsna völgy fejlesztésében.Tisztelettel NÉMETH JÁNOS hallgatójuk üdvözlet párizs bol jános .2022.2.22.

  5. Köszönjük szépen ezt a kedves költeményt. Örülünk, hogy jól érezted magadat.

  6. Krisna-völgy

    A lélek végtelen. A test csak játék.
    Az egyik a Fény, a másik az árnyék.
    Ha Delel a Nap és semmi nincs közte,
    Kedves mosollyá olvadnak össze.
    .

    Ilyesmi érzés fogant meg bennük,
    Elengedni mindent, született egy eskü,
    Nappal is azt élni, mi a többségnek éjjel,
    Szabadság, nyugalom, időben, térben.

    Maradtam volna, meg el is jöttem,
    Egy darabka igaz született e völgyben,
    Tanúságos nap házi feladattal,
    Megtalálni azt, kitől az életet kaptam.

    Somogyvámos, 2021. Május 9.

  7. Hara krishna, I m from Bangladesh. I want to live in krishna valley. Is it possible? Then how could? I m married with a baby boy. I m MBA my husband bsc.our devotional life is very bad. We do not get time due to our material task like job, study. We want to leave all these and serve in temple any kind of service in a dam. Actually my purpose is to give my baby a well devotional life. Plz answer.

    Pronam

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük