Ha felidézzük magunkban a magyar tájat és annak jellegzetességeit, akkor valószínűleg a magyar szürkemarha is felsejlik gondolataink között, nemes termetével, méltóságteljes tartásával. Habár a 20. század traktorforradalma kiszorította őket a mezőgazdasági munkákból, teret engedve a gépesített, túltermelésre hajló nézeteknek, a fajta 1970-es években történő felkarolásának köszönhetően ma már ismét körülbelül hatezer példány található meg belőlük hazánkban (60’-as években a fajt a kihalás fenyegette, számuk mindössze kétszáz volt az egész országban).
Öreg szürke
A magyar szürkemarha története több száz évre nyúlik vissza Magyarországon. Több tudós ugyan más véleményen van ezt illetően, de a források alapján biztosan állíthatjuk, hogy a 14. században már jelen voltak Magyarország gazdaságaiban. Legfőképpen húsukért tartották őket, a 18. századig Magyarország Európa ugyanis egyik legnagyobb szarvasmarha exportőre volt. Évente körülbelül 100.000 marhát hajtottak ki Nyugat-Európa piacaira, gyarapítva ezzel nemcsak a magyar történelmi családok, hanem az akkoriban függetlenné váló alföldi mezővárosok parasztpolgárainak vagyonát is. Amikor megszűnt az exportlehetőség, ez a nemes állat új nézőpontba került, kiderült ugyanis, hogy egy igen jó teherbíró, intelligens fajtáról van szó, akit az igavonásban és a szállítási feladatoknál is tudnak alkalmazni. A szürkemarha e mellett, gyors és viszonylag igénytelen is, igazi túlélő. A városiasodás következtében a tejkereslet is megnőtt, így fontossá vált a tejtermelő fajtájuk tenyésztése is.
Tehénvédelem Somogyban
Krisna-völgy – ez a majd’ 20 éve az egyik legősibb hazai, somogyi térségben gazdálkodó ökofalu – Tehénvédelmi Központjának köszönhetően jelenleg 43 szarvasmarhát tart, többek között tiroli borzderest, magyar tarkát, indiai zebut és szürkemarhát is. Ez utóbbi fajta tartásának két legfőbb oka, hogy az itt élők próbálják feleleveníteni a régi, bevált magyar hagyományokat, azaz az igás állatként való használatukat, amit máshol sajnos már nem alkalmaznak – vagyis igyekeznek azokat az utakat bejárni, melyet nagyapáink, nagyanyáink jelöltek még ki számunkra.
A hagyományos állattartáshoz való visszatérés mind környezetvédelmi, mind tájérték szempontjából kiemelten fontos, az egyébként az ősi, védikus kultúrát ápoló hívek körében. Egy másik kiemelten fontos szempont éppen a védikus kultúra példamutató magatartásának fenntartása, a tehénvédelem gyakorlása. A farm lakói tisztelik az állatokat azért, mert segítenek a mezőgazdasági munkákban, illetve tejet adnak. Gondoskodóan ellátják őket életük végéig, ahogy az állat lát el minket tejjel és támasszal, és akkor sem küldik őket a vágóhídra, hogyha menthetetlenül megöregszenek. A tehenészeknek személyes kapcsolatuk van az állatokkal, ismerik jellemüket, szokásaikat is.
Úton az új legelőkre
Antardhi dász, az egyik Krisna-völgyi tehenész néhány itt élő szürkemarha történetét mesélte el nekünk: „Az első kettőt 1994-ben hozták Krisna-völgybe 2-3 évesen. Sjámát egy tenyésztő adományozta, Gaura pedig a hortobágyi Nemzeti Parkból érkezett.
Sjáma tulajdonképpen már 11 éves kora óta nyugdíjas, köhögéssel járó betegségének köszönhetően, így ő már csak legelészve tengeti napjait, nem kell igába hajtania a fejét. Mivel szerettük volna, hogy legyenek utódaik ezeknek az igen hasznos állatoknak, 2009-ben újabb két szürkemarhát vásároltunk egy közeli gyótapusztai tenyésztőtől. Nakula és Szahadeva akkor két és fél évesek voltak. Hamar rá kellett döbbennünk, hogy ez a fajta magasan a legjobb igás munkára. Intelligensek, teherbírók, mindemellett pedig figyelmesek, okosak, szorgalmasak és jól bírják a hideget és a meleget is – így a hazai egyre szélsőségesebbé váló éghajlatot.”
A farm új lakói – avagy ki az úr a háznál…
Antardhi dász Sjámával és Gaurával megvételük után nem sokkal kezdett el foglalkozni. „Az állatokat általában három éves kortól tanítják az igavonásra, úgy, hogy tapasztalt ökrök mögé fogják be őket és mögöttük is áll két idősebb állat. Innen ered egyébként az ismert mondás is: tanulj tinó, ökör lesz belőled.” – magyarázza.
Ez Krisna-völgyben, a kezdetek kezdetén persze nem így történt, az első két állatot egyszerűen járomba tették, és próbálták türelemmel megnevelni őket. Hamar kiderült, hogy ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen Gaura úgy gondolta, hogy a tehenész csak egy alattvaló, ő pedig maga a mező királya. Kezdetben nem volt hajlandó meghódolni akaratának, meg kellett vívniuk kettejük személyes csatáját, amelyből aztán a tehenész került ki győztesen, s onnantól kezdve Gaura, a … tonna súlyú szürke, kezes báránnyá vált.
A két fiatal, Nakula és Szahadeva megszelídítése is kihívások közepette telt. Ők a legelőn születtek és egész életükben a szabadban éltek. Embert alig-alig láttak, féltek is tőlük, és erdei vad módjára viselkedtek. Az is több hónapos munka eredménye volt, hogy egyáltalán megközelíthették őket a tehenészek.
Tudni kell, hogy a kifejlett szarvasmarhák három évesen már képesek megölni egy termetes embert, ezért félő volt, hogy sosem tudják őket beszoktatni. Nakula és Szahadeva azóta szerencsére már kiveszik részüket a tennivalókból, de csak néhány tehenésznek hajlandóak engedelmeskedni.
Egy ősi fajta továbbélése
A helyiek remélik, hogy a marhák még hosszú időn át segítik a Krisna-völgyi tehenészeket a mezőgazdasági munkálatokban, illetve az ún. protokoll-fuvarok lebonyolításában is, mivel különleges szépségük és térölelő lépteiknek köszönhetően ők a legalkalmasabbak erre a feladatra.
A Tehénvédelmi Központ tervei szerint idővel tovább növelik majd az állatok állományát a területen. A szürkemarhák tehenei bár kevés tejet adnak – így nem tenyésztik őket – azért a gulyások remélik, hogy mindig lesz néhány hím, akik szorgalmukkal és megbecsülendő munkájukkal hozzájárulnak a föld megműveléséhez.
- Ha szeretne többet megtudni Tehénvédelmi Központunkról, akkor látogasson el hozzánk, a tehenészek szívesen mesélnek a tehenészet működéséről és az állatokról!
