Tavasz lévén az elmúlt időszak a biokertészeink számára elég mozgalmas volt, aminek persze most sincs vége, sőt a munka java igazán még csak ezután jön majd, persze, ha sikeresnek bizonyulnak módszereink. Lássuk, mit is jelentett ez a gyakorlatban…


A szezon elején befejeztük a szőlő, és a szeder metszését.
A gyümölcsösbe beüzemeltük a locsolórendszert,ami nagy segítséget jelentett a csapadékmentes, száraz időszakban.

Mindeközben mellettünk dolgoztak a szorgos méhrajok, akiket idetelepítettek a méhészetből, hogy beporozzák a növényeket.

A meggy és a cseresznyefák virágzásakor a kertészet gyönyörű és elragadó képet festett, amit a virágba borult fákon kívül a döngicsélő méhek hada még szebbé varázsolt.

A Leylandi ciprusaink az erős széltől megdőltek, de a karózásukat követően továbbra is a testükkel védik a soros ágyást.

Vetettünk tengernyi borsót, retket, valamint elvetettük az egész éves répa mennyiséget. Ez azt jelenti, hogy 2-3 ezer palánta vár(t) a kiültetésre.

Építettünk három dombágyást, melyeket 5-6 évig nem kell újra építeni. A tűzdeléshez „hazai biofarmos” palántanevelő földet használunk, amely 50-100 éve művelt kerti földből, és szalmakomposztból áll.

Az alma, és körte fáknál két új módszert próbáltunk ki a metszések kiváltására:

  • 20-30 dkg-os súlyokkal a függőlegesen növő ágakat lehúzzuk, így a hajtásrügyekből termőrügyek lesznek.
  • a másik módszerrel az ágakat zsinórokkal húzzuk a kívánt vízszintes irányba. Ez a módszer az állandó szeles időjárás miatt kedvezőbb itt mifelénk.A hernyók támadásai ellen is felléptünk a magunk módján: a fákra karton papírból „sálat” kötöttünk így a hernyók megtévesztve ebbe rakták a petéiket. Ezzel a megoldással várhatóan kevesebb gyümölcs lesz kukacos.

    Virágos hírek

    A rózsák megmetszése után egynyári virágmagokat ültettünk el.
    Az idén 8-10 féle saját virágpalántánk van.

    A virágoskert végében kiépítettünk egy szép árnyékos pihenőparkot, ami nagyon jó hely a díszlevelű növények és a páfrányok számára.

    Sok szarkalábbal, liliommal és más évelővel bővül a kert, az ikebanakészítőink nagy örömére.