Vonatozás a Krisna-völgyi osztálytalálkozón

Krisna-völgy egyik kedves szerzetese, Kathámrita Dévi Dászí írta: “Pont a tavalyi érettségi bankettünkön döntöttük el, hogy a legközelebbi találkozónk itt Krisna völgyben lesz, talán azért is mert engem akkor láthattak először száriban az osztálytársaim.

Már akkor is nagyon kíváncsi volt mindenki arra, hogy hogyan élünk, mit csinálunk, és hogyan tudunk békések és boldogok maradni ebben rohanó világban.

Idén június 6-án végre elérkezett az idő arra, hogy itt Krisna-völgyben tarthassa meg az -Egészségügyi Szakközépiskolában végzett osztályunk a 34. érettségi találkozóját.

Érdeklődésüket lelki kultúránk felé az is jól mutatta, hogy volt, aki a férjét és a gyerekeit is elhozta magával a kirándulásra.

Programunk a következőképpen alakult:

Egy kiadós séta során -miközben jó sokat beszélgettünk- elérkeztünk a tehenészethez. Mivel az osztálytársaim nagy része vidéken nőtt fel, ezért sok-sok praktikus választ tudtam adni nekik többek között a tehénvédelemmel és az organikus életmódunkkal kapcsolatban felmerült kérdéseikre.
A templomhoz érve már várta őket egy meglepetés: mindegyikük kipróbálhatta, hogy milyen is viselni az indiai szárikat.
Férjemmel segítettem nekik felfesteni a Krisna-hívők már jól ismert homlokjelét, a tilakát. Miután mindenki elkészült, ebben a hagyományos viseletben léptünk a Szentélybe, hogy megmutassuk magunkat Krisnának, és ahogy én láttam, nagyon is tetszettünk Neki 🙂
A templomban már vártak ránk a szerzetesek, hogy a Haré Krisna mantra éneklésének varázsába avassanak be bennünket.

A hatás nagyszerű volt!
Vidáman énekeltek-zenéltek, sőt még táncra is perdültek a lányok…
Elégedettségüket már csak a finoman elkészített indiai vegetáriánus ebéd tetőzte.

A legtöbben közülük még meg is jegyezték: ez egy olyan különleges élmény volt, amelyben nem érezték az idő múlását, elfelejtették mindennapos problémáikat, és megtapasztalhatták egy kicsit a Völgy békés-boldog atmoszféráját!
Végül az egész napos vidám programtól lelkileg feltöltődve, boldog mosollyal az arcukon indultak hazafelé osztálytársaim, úgy este 6 óra táján.

Ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy eljöttek, és remélem ezáltal sikerült egy kicsit jobban megismerniük bennünket!

Továbbá szeretném megköszönni minden bhaktának (Krisna-hívőnek), akik odaadásukkal és figyelmességükkel segítették azt, hogy ez a vidám érettségi találkozó emlékezetes maradhasson az osztálytársaim részére!

Szeretettel: Kathámrita dévi daszi”

Néhány az osztálytalálkozóról készült képek közül:

Osztálytalákozó Krisna-völgyben

1 hozzászólás

  1. Ezúton is szeretnénk megköszönni Kathámrita gondoskodó szeretetét, amellyel egész nap ellátot bennünket!!!
    Tényleg egy más dimenzióban érezhettük magunkat, és végre egy napra elfelejthettük a “civilizált világ” minden nehézségét és fájdalmát…tényleg felejthetetlen élmény volt megtapasztalni az ott élő emberek nyugodtságát és boldogságát!
    Köszönjük a finom és bőséges ebédet, amivel megvendégeltek bennünket, valóban lehet változatos és ízletes a vegetáriánus étrend!
    Sokkal jobb lenne a világ, ha ebben a rohanó világban Istenünknek végre több időt szentelnénk 🙂

    Mindent hálásan köszönünk:
    az osztálytalálkozó résztvevői nevében – Marianna

Comments are closed.