A Krisna-völgyi Búcsún idén is különleges élményekben volt részünk. Az iskolánk tanulói mindhárom nap szerepeltek a színpadi programban zenei bemutatóval, ami nagy sikert aratott 🙂 Idén új színdarabbal rukkoltunk elő, melynek Az igazi kincs volt a címe. Egy tolvaj a főszereplője, aki zarándokokat akar megszabadítani értékeitől, ám eközben meghallja, hogy az Úr Krisnának vannak a legcsodálatosabb ékszerei. Csatlakozik hozzájuk, és hosszú utat tesz meg Vrindávana szent falujáig, csak hogy kirabolhassa Krisnát.  A célja érdekében látszólag követi a zarándokok lelki gyakorlatait, ám egy idő múlva azon kezdi észrevenni magát, hogy örömet talál a lelki életben.

Mikor hosszas keresés után Krisna megnyilvánítja magát előtte, elfogadja az Úrtól a felkínált ékszereket. Azonban nem leli bennük örömét, és másnap saját maga adja vissza azokat, mivel ekkorra már megtisztult a szíve a csaló vágytól,  s már csak az odaadás útját szeretné járni.

A szombati napon a Válságból a valóságba rajzpályázat nyereményátadásában is szerepelt néhány tanulónk. A legjobb rajzokat az iskolánk tornatermében tekinthették meg a látogatóink. Nagyon sikeres volt ugyanitt a kézműves sarok is. A  tantermekben három különböző témájú kiállítást rendeztünk be arról, hogyan oktatjuk az alaptantervi, az egyházi, valamint az önfenntartó tantárgyainkat.


A vendégek nagyon sok mesekönyvvel, a gyerekek kézműves termékeivel és sok-sok lelki élménnyel gazdagon léptek ki tőlünk, ahol az iskola körül a pantomim-tanulás, a pónilovaglás és más élmények várták őket. Nem is lehet részletesen felsorolni, hogy a többi helyszínen mennyi különlegességben lehetett részük

Vasárnap kétszeresen is részt vettünk a védikus esküvőn. Egyrészt mivel iskolánk tanára, Szulalitá Mátádzsí volt az egyik menyasszony, másrészt pedig a gyerekek segédkeztek a ceremónia körüli teendőkben. A lányok a menyasszonyoknál, a fiúk pedig a tűzceremóniánál szorgoskodtak.

Élménydús Búcsú volt!  🙂

Forrás és képek: oktatas.krisnavolgy.hu

  • Szeretne eltölteni akár több napot is Krisna-völgyben?

Kérjük, hívja fel turisztikai szervezőnket a +36 30 641 23 09 -es mobilszámon, aki szívesen segít Önnek programja összeállításában!