kisgyerek_eszik1

Sríla Prabhupáda (a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete – ISKCON alapítója) azt a megvalóstásra váró feladatot adta tantványainak közel negyven évvel ezelőtt, hogy a templomaik tíz kilométeres körzetében ne legyen éhező ember. Ennek az elképzelésnek  a megvalósítására alakult meg 1974-ben, a Food for life – Ételt az Életért szegényélelmezési mozgalom. A Krisna-völgyben élő szerzetesek is szívügyüknek tekintik, hogy segíthessenek másokon, ezért nagyszabású ételosztást tartottak Karácsonykor, Somogyvámoson. Az ételosztás során 800 adag laktató, frissen készült vegetáriánus finomság került a rászorulók asztalára.

ffl1

A megkeresettek közül legtöbben örömkönnyektől elcsuktó hangon fejezték ki hálájukat, a szerzetesek és az életmentő akció felé. Krisna-tudatú szerzetesek és önkéntesek mindeközben az ország nagyobb városaiban is osztottak ételt a rászorulók részére.

ffl12

Budapesten, Békéscsabán, Pécsett, Dunaújvárosban, Kecskeméten, illetve sok más városban és településen történtek, történnek ételosztások ezekben a napokban és év közben is.

A témáról többet is megtudhat a következő oldalakon…

Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány:  ITT

Az Ételt az Életért  mozgalom nemzetközi honlapja:  ITT

Az Ételt az Életért mozgalom e cikk megírásáig közel 700.000.000 adag ételt osztott ki szerte a világon…

Kérünk mindenkit, lehetősége szerint támogassa a törekvéseinket!

Köszönjük szépen.

Szeretettel:  Krisna-völgy lakói