Az indiai ételekben fontos szerepet töltenek be a fűszerek. Az étkezés valaha a test táplálását szolgálta. Nagy figyelmet fordítottak arra, hogy mit mivel, hogyan lehet fogyasztani, hogyan lehet ételeket elkészíteni. A védikus kultúrának ez is a része volt. Manapság nem túl sok figyelmet fordítunk az egészséges táplálkozásra. Sokan felfokozott élettempójuk miatt rendszertelenül táplálkoznak, s nem adják meg a módját az étkezésnek. Ennek persze lesznek következményei, mint minden tettnek itt az anyagi világban. Fontos tehát, hogy mit eszünk, hogyan készítjük el. Az ételek fűszerei nemcsak a finom ízt, ízvilágot adják meg, hanem az ételek emésztését is segítik. Még érdekességként elmondom, hogy mi Krisna hívők minden ételünket felajánljuk Istennek. Mindent Tőle kapunk, valójában minden az Övé. Ezért ételeinket felajánljuk Istennek. Többek között ezért nem kóstoljuk meg főzés közben a menüt. Valaha a családokban rendszeres volt, hogy megköszönték az ételeiket. Aki nekünk ételt italt adott, annak neve legyen áldott! Tehát mindenki felajánlhatja ételét Istennek.

  • Ma egy-két fűszert is szeretnék röviden bemutatni:

Koriander (maga a növény zöld levélzete is fogyasztható, igen áldásos fűszer)
Ételekbe felhasználjuk a termését /kerek bézs színű illatos mag/ és a leveleit is. Szélhajtó, emésztést javító és vértisztító hatású.
Kardamom a gyömbérek családjába tartozó, 3 méter magasra is megnövő növény szürkéssárga vagy barnás színű, illatos magokat tartalmaz a termése.A világ harmadik legdrágább fűszere, csak a sáfrány és a vanília előzi meg. Rizses ételek, tejédességek ízesítésére használják. Segíti az emésztést és étkezés után szétrágva frissíti a lehelletet.
Curry levél Délkelet – Ázsiában honos fa fényes, sötétzöld levele. Főként zöldségételek és levesek ízesítésére használják.

  • Csapáti: India tradicionális, leggyakrabban fogyasztott lepénye

Hv.:
25 dkg teljeskiörlésű búzaliszt
1.5 dl langyos víz
1/2 kk só
2-3 ek olv. vaj
1.5 kk vaj a tetejére

A sóval elkevert lisztben elmorzsoljuk az olvasztott vajat. Lassan hozzáadunk annyi vizet, hogy lágy tésztát kapjunk.6-8 percig gyúrjuk, amíg fényes tésztát nem kapunk. Nyirkos ruhával lefedjük. 1/2 – 2 órát pihentetjük, majd ismét átgyúrjuk és 15 egyforma  gombócot formálunk belőle. Lisztbe forgatjuk őket és egyenletesen vékony kb. 14 cm átmérőjű lepényeket /kerek/nyújtunk belőle.

Az elsőt átmelegített palacsintasütőbe helyezzük/nem kell semmi alá/. Mikor a felszínén apró fehér buborékok jelennek meg, megfordítjuk, és addig sütjük míg az egészet el nem borítják a buborékok. . Ekkor a csapátit átfordítva vagy azzal  a felével lefelé, amely eddig felül volt erős nyílt lángra helyezzük, majd mikor labdaszerűen felfúvódott  megfordítjuk és a másik felét is átsütjük.  Ugyanígy járunk el a többivel is. Én a gáztűzhely rózsájára egy edénytartót rakok, s arra szoktam ráhelyezni a csapátikat amikor sütöm őket. Az olvasztott vajjal megkenjük a kész csapátik tetejét, és egymásra halmozzuk őket.

  • Panír sajt és zöldborsó mentás paradicsommártásban

Hv: 1-2 csípős zöldpaprika
1 kk gyufára vágott friss gyömbérgyökér /elhagyható/
4 ek víz
1 ek őrölt koriander
1/2 kk fűszerpaprika
1.2 dl ghi vagy 4 ek vaj vagy étolaj
25 dkg házisajt, panír lsd. 1 recept a sorozatban
1/2 kk édeskömény
5 dl héjától megtisztított és kockára vágott paradicsom
6 dl tejsavó / ami a házisajt készítése után maradó lé/
30 dkg zsenge borsó
1/2 kk garam masala
2 ek finomra vágott korianderlevél vagy petrezselyemlevél
2 ek finomra vágott friss mentalevél

A zöldpaprikát darabokra vágjuk, hozzáadjuk a gyömbért 4 ek víz segítségével pépesre turmixoljuk/ lehet úgy is, hogy a gyömbért lereszeljük, a paprika pedig csak bele lesz keverve/. Hozzákeverjük a kurkumát. 4 ek ghít vagy vajat teflonedényben felforrósítjuk, óvatosan megpirítjuk benne a kockára vágott sajtot. Egy edénybe pár kanál 2-3  olajat vagy ghít rakunk , amibe belerakjuk az édesköményt, néhány másodpercig pirítjuk, majd beleöntjük a nedves fűszerkeveréket is. Állandó kevergetés mellett addig főzzük, amíg a víz elpárolog belőle. Ekkor hozzáadjuk a paradicsomot, és addig főzzük, amíg az olaj elválik a paradicsomszósztól /kb 10 perc/. Felöntjük savóval, beletesszük a friss zöldborsót, és felforraljuk. Közepesen erős lángon puhára főzzük benne a zöldborsót. Belekeverjük a megpirított panírkockákat, még 5 percig rotyogtatjuk, s végül sóval, garam masalával és zöldfszerekkel ízesítjük. A legtöbb étellel ellentétben nem veszít az értékéből ha áll, sőt, még inkább összeérnek az ízei.

  • Csicseriborsó vada

Hv.: 5 dkg koriander spenót vagy sóskalevél
20 dkg csicseriborsóliszt vagy sárgaborsóliszt
3 dl joghurt
1-2 erős zöldpaprika
2.5 kk só
4 dl víz
ghí vagy olaj a sütéshez

A korianderlevelet, spenótot vagy sóskát alaposan megmossuk, a fás szárakat eltávolítjuk. Apróra vágjuk a leveleket és összekeverjük a csicseriborsóliszttel, a joghurttal és a fűszerekkel. Állandó keverés közben hozzáöntjük a vizet, míg tejszerű halmazállapotú nem lesz.

Lassú tűznél 15- 20 percig főzzük/akkor jó, amikor már nehéz keverni, annyira besűrűsödik/, a vége felé állandóan kevergetve. Akkor van kész, amikor ha kiveszünk egy kiskanálnyit, az hideg felületre téve megszilárdul. Ekkor tálcára öntjük, téglalap alakúra formáljuk, mert meg fog szilárdulni amikor kihűl /1/2 cm magas legyen/. Amikor kihűlt rombuszokra vágjuk és bő zsiradékban aranybarnára sütjük. Mentalevéllel ízesített joghurttal tálaljuk.

  • Malpura -fánkocskák gyümölcsjoghurtban

Hv.:
20 dkg liszt
12.5 dkg porcukor
1/2 kk sütőpor
2 dl tej
6 dl joghurt
15 dkg porcukor
20 dkg eper szeder vagy málna, ghí vagy sáfrányolaj a sütéshez

A lisztet, a sütőport, a porcukrot és a tejet olyan sűrűségűre keverjük, hogy megálljon a fakanálon. Egy vizes evőkanállal a forró zsiradékba szaggatunk annyit, amennyi kényelmesen elfér a zsiradék felszínén anélkül, hogy összeérnének. Ügyeljünk, hogy a zsiradék ne legyen túl forró, máskülönben a malpurák /fánkok/nem sülnek át. 6-8 perc alatt aranybarnára sütjük őket, majd egy szűrőre szedjük.

A joghurtot, a cukrot és az összetört gyümölcsöt habverővel összekeverjük. Tálalás előtt legalább 10 percig áztatjuk ebbe a szószba a fánkocskákat.

Remélem, hogy a mostani recept is elnyerte mindenki tetszését. Nem túl nehéz az elkészítésük, s nagyon finom ételek lesznek belőlük.

Üdvözlettel:

Fodor Éva

  • Szeretne eltölteni akár több napot is Krisna-völgyben?

Kérjük, hívja fel turisztikai szervezőnket a +36 30 641 23 09 -es mobilszámon, aki szívesen segít programja összeállításában!