Krisna-völgyben kb. 130 szerzetes él. Vannak köztük cölibátusban élők, de a nagy részük családos. A nap korán reggel kezdődik, mivel a kora reggeli órák nagyon kedveznek a lelki gyakorlatoknak. Fél ötkor mindenki összegyűlik a templomban a hajnali istentiszteletre. A közös éneklés, mantra meditáció, filozófiai előadás 8:00-ig tart. A szerzetesek együtt reggeliznek, majd mindenki végzi a saját munkáját.

Vannak, akik a földeken dolgoznak vagy az állatokat látják el, mások a művészeti stúdióban, a konyhán vagy a méhészetben végzik munkájukat. Vannak, akik irodai munkát végeznek, mások pedig a Krisna-völgybe ellátogató vendégeket fogadják. Délben ismét együtt tiszteli meg mindenki az ebédet, s a nap végén újra találkozunk a templomban a zenés esti istentiszteletkor. Minden napunkat igyekszünk úgy eltölteni, hogy középpontjában Isten álljon.

Mangala-árati (Hajnali szertartás)

4.30 – 5.10
Az első templomi szertartás hajnalban, 4.30-kor kezdődik. Ilyenkor nyílik ki először az oltár függönye. A szertartást a templomi istenség – az Úr Krisna és örök társa Srímati Rádhárání – és a lelki tanítómester tiszteletére mutatjuk be.

Dzsapa (Egyéni meditáció)

5.15 – 7.00
Mantra meditáció. A Haré Krisna Haré Krisna Krisna Krisna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré mantra vibrálása, amely ebben a korban az önmegvalósítás leginkább ajánlott módja. A Haré, Krisna és Ráma Isten nevei, ezért lelki tisztító hatásuk van. Kitisztítja a szívből a bűnöket, kedvezőtlen tulajdonságokat és segíti kifejlődni a jó tulajdonságokat, mint pl. a szeretet, megbecsülés, segítőkészség, türelem, amelyek manapság igencsak hiányoznak a társadalomból.

Guru púdzsá (Szertartás a lelki tanítómester tiszteletére)

7.00 – 7.30
Emlékezünk Ő Isteni kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupadára, aki a Krisna-tudat filozófiáját megismertette a nyugati világgal.

Filozófiai előadás a szentírásokból

7.30 – 8.00
Filozófiai előadás és beszélgetés a védikus szentírások, főleg a Bhagavad-gítá és a Srímad-Bhágavatam alapján.

Szolgálat

9.00 – 17.00
Nap közben mindenki a saját feladát végzi: tehenészet, biokertészet, méhészet, vendégfogadás, templomi imádat, adminisztráció stb.

Ebéd

13.15
Mint az indiai védikus írások követői az erőszak nélküliség tanítását követjük. Ez azt is jelenti, hogy nem fogyasztunk olyan ételeket, amelyek megszerzése mások számára fájdalommal, erőszakkal jár. Hogy mit és hogyan eszünk, az nem csak az életről valott felfogásunkat árulja el, hanem befolyással van a sorsunk alakulására, a lelki fejlődésünkre is. Ezért mi csak vegetáriánus ételeket fogyasztunk. A vegetáriánus ételekről így beszél a Bhagavad-gítá: „A jóság minőségébe tartozó ételek meghosszabbítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak.” Itt Krisna-völgyben a biofarmon megtermelt zöldségekből, gabonákból, gyümölcsökből és tejből készítjük az ételeket.

Gaura-árati (Esti szertartás)

18.00 – 19.00
Ceremónia az Úr Csaitanya Maháprabhu tiszteletére, aki a XV. században jelent meg Indiában. Ő terjesztette el a Haré Krisna mahá-mantra éneklését. Úgy tiszteljük Őt, mint az Istenség Legfelsőbb személyiségét. A zenés istentiszteletet egy előadás követi a Bhagavad-gítá nevű szentírásból.