A magyar adótörvények lehetővé teszik, a befizetett személyi jövedelemadó 2 x 1%- ról az adófizető állampolgár döntse el ki, és milyen céllal használja fel. Ez a civil társadalom nagy lehetősége, hiszen ezáltal közvetlenül, és személyes áldozat nélkül segíthet 2×1 általa választott célt, pusztán rendelkezői nyilatkozatának kitöltésével.

Világunkban, a tervek megvalósításához az anyagi segítség is elengedhetetlen. Szeretnénk ezért hálánkat kifejezni azoknak a személyeknek, akik időt szántak a felajánlások kitöltésére és rendelkeztek adójuk 1%-ról.

 

A Krisna-tudat által javasolt munkálkodáson keresztül mindannyian lehetőséget kapunk, hogy olyan folyamatokban vegyünk részt, amelyek egyaránt kedveznek egyéni vallásos tevékenységünknek és segítik az egész társadalmat.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az egyházunk hitéleti tevékenysége mellett, nagy hangsúlyt helyez a karitatív, így az alapvető szükségletek és az emberi méltóság megőrzését támogató akciókra, szociális munkára. A támogatás lehetősége, és fokozódó szükségessége ellenére az elmúlt években csak az adót fizetők negyede rendelkezett második, egyházaknak adható 1%-ról. Bízunk benne, hogy Ön is támogat minket, és így hozzájárul eredményeinkhez.

Kérjük, idén is gondoljon ránk 1%-a felajánlásakor, és emlékeztesse ismerőseit, barátait is e lehetőségről.

Továbbra is szeretettel várjuk Önöket programjainkon, fesztiváljainkon, testi-szellemi feltöltődés, a kultúra és tradíciónk megismerése céljából, fővárosi vagy vidéki központjainkban.
A munkájukhoz és mindennapjaikhoz kitartást, jó egészséget, sok örömet és erőt kívánunk!

Hare Krisna!

Sivarama Swami
vezető lelkész

 

További információk: www.egyhazi.hu