A vizsgaidőszak már elkezdődött!

Elérkezett a vizsgaidőszak. Krisna-völgy sok lakója több tárgyból is vizsgázni készül a napokban ill. a hetekben, hiszen legtöbben közülük a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (BHF) hallgatói, akik a vizsgáikat Budapesten teljesítik. Tukaráma Prabhut a Tehénvédelmi Központunk egyik oszlopos tagját kérdeztük erről az időszakról:
K: Izgulsz a vizsgák előtt?
V: Hát…van bennem némi “vizsgadrukk”
de mivel felkészültebben vágok neki -mint tavaly- remélem menni fog!
K: Mely tárgyakból vizsgázol ebben a félévben?
V: Többek között Dharma-sásztra, 4 Véda, Bhágavata-tattva és Szanszkrit nyelv tantárgyakból lesznek vizsgáim.
K: Hűha ez most nagyon szanszkritul (kínaiul) hangzott
Kifejtenéd egy kicsit, hogy miről is szólnak ezek a tárgyak?
V: Szívesen. Dharma-sásztra a tárgyban idén főként Manu, az emberiség ősatyja törvénykönyvéről tanultunk, a 4 Véda az ősi védikus irodalom felosztásába, eredetébe és általános jellemzőibe engedett betekintést, a Bhágavata-tattva, amit fordíthatnánk “Isten-tannak” is Krisna részletes megismerésében kalauzolt engem ebben a félévben, a Szanszkrit nyelvben pedig a főnév és igeragozás, ill. névmások, fordítási gyakorlatok szerepeltek.
K: Gondolom, hogy mindezt meg is értsd rengeteg gyakorlásra, ismétlésre van szükség.
Milyen segítséget kapsz ehhez?
V: Szerencsére a közösségi élet nagy segítséget jelent számomra a saját rendszeres tanulásom mellett, hiszen azt a lelki kultúrát próbáljuk gyakorolni ami akkor virágzott amikor az említett írások lejegyzésre kerültek és így ezek felépítése és logikája könnyebben feltárulhat előttem…
K: Köszönjük a kimerítő válaszokat és sikeres vizsgákat kívánunk!
V: Köszönöm szépen, és a többieknek is sok sikert kívánok! Nem csak a Krisna-völgyben élőknek, hanem az ország többi oktatási intézményében tanuló és vizsgákra készülődő diáktársamnak is! +Légyszi drukkoljatok azért nekem is egy kicsit
ui: Hamarosan új bocik születnek…már várjuk őket!
BHF honlapja: ITT
Kérjük támogassa 1% felajánlásával a törekvéseinket! ITT
Kövessen bennünket twitteren és iratkozzon fel RSS csatornánkra! | (Mi ez?)
spd - 2010 január 9. Hozzászólások RSS | Ezt a cikket eddig 595 látogató olvasta. | Trackback











