Utazás 2010 látogatói Krisna-völgy standjánál

Élménybeszámolónk folytatása:  „március 5-7 a közönségnapokon szerzett élményeink:  Mondhatni itt pörögtek fel igazán az események! Minden nap 8.30-ig igyekeztünk megreggelizni (előzmények: ITT )  és 9 óra körül már el is indultunk az Utazás 2010-re…

Az előző napok tapasztalatai alapján vidáman „mini fogadásokat is kötöttünk” csak úgy barátok közt: Szerinted a 3 háttér közül melyik engedte el magát az éjszaka? Sajnos általában mindig több esett le de csak úgy félig-meddig, mint amennyit mi gondoltunk…úgyhogy naponta folytatódtak a már korábban megkezdett légi akrobata számok 🙂

10:00 minden nap Presser Gábor által előadott „Nagy utazás” című számmal indult a kiállítás  -amit ezért már kívülről fújunk mindannyian 🙂

Stratégiánk szerint 2 fő marad a Krisna-völgyi standnál miközben turisztikai szervezőnk próbál minél több megállapodást „begyűjteni” A megállapodások szólhattak arról is, hogy csak szimpla szóróanyag csere történik -mi megkapjuk a partnereink reklámkiadványait amit a szezonban már elhelyezünk recepciónkon a vendégeink részére- és ők pedig szintén hasonló módon támogatják a mi tevékenységeinket a saját berkeiken belül.

Látogatók regisztrálnak a nyereményjátékunkra a Krisna-völgyi standnál

Természetesen a legtöbben nem csak ezt szerették volna, éppen ezért jóval szorosabb megállapodások is születtek szép számmal mint pl: közös kulturális programok szervezése hotelekkel, turisztikai attrakciókkal, kiállításokon, és vásárokon való részvétel, főzőtanfolyamok lebonyolítása mindezek TV felvételével együtt…no meg a legtöbb turisztikai partnerünk felvette programjai közé a Krisna-völgyi kirándulást is…háááát nem fogunk unatkozni ebben az évben sem!

A megkeresett turisztikai irodák, hotelek, és média partnereink is nagyon örültek amikor kiderült, hogy részükre egy Study-tour /szakmai bemutatkozó kirándulás/ lesz május 3-án Krisna-völgyben…Mi már nagyon várjuk 🙂

Látogatói regisztráció a Krisna-völgyi standnál

Sokszor előfordult, hogy annyian érdeklődtek a Krisna-völgyi kirándulás illetve programjaink iránt, hogy el is „felejtettünk” ebédelni, uzsonnázni…és azon kaptuk magunkat: jééé már este 6 óra van!

Külön érdekesség, hogy „akaratlanul is” egyfajta lelki tanácsadó szolgálatként működtünk a vásár ideje alatt a hozzánk fordulók számára. Kérdésünkre pedig azt felelték: azért minket választottak mert hitelesnek tartják mozgalmunkat és nagyra értékelik a Krisnások tevékenységeit…

Az Incredible India standján is elhelyezték Krisna-völgy reklámanyagát

Ahogyan a honlapon már beharangoztuk azt terveztük, hogy a regisztrációval egybekötött nyereményjátékunk során 10 család részére lesz lehetőség Krisna-völgyet meglátogatni…de a hatalmas érdeklődésre való tekintettel ezt már a helyszínen 30! családra növeltük -akik közül azóta márt legtöbben kézhez vehették az elpostázott nyereményüket.

Reklám kiadványaink az Utazás 2010 expó Krisna-völgyi standján

A vásár idején kiosztott szóróanyagaink a következők voltak:

12.000db Krisna-völgy, 1500db Govinda éttermek                                                                                                      1000db 1%, 350db Öko-völgy program
300db Átma center, 1000db Krisna.hu
1000db Budapesti Haré Krisna Templom
700db Buszkirándulás Krisna-völgybe

Turisztikai partnereinktől pedig kb.2 tonna 🙂 ismertetőt kaptunk a recepciónkon történő elhelyezésre…ezért ha nálunk jár valaki -mondjuk május hónapban- és a recepciónkon jegyet vált feltétlenül tekintse meg és vigye magával a sokféle kikapcsolódási ajánlat közül a neki tetszőt!

55.000 vendég járt 3nap alatt az Utazás 2010-en és 800 kiállító szépen berendezett standját tekinthették meg

Összegezve egy nagyon jól sikerült kiállítást tudhatunk magunk mögött, ahol igazán kedves embereket ismerhettünk meg.

Reméljük, hogy sikerült kedvet kapnia mindenkinek egy kis Krisna-völgyi kiránduláshoz…nekünk igen! 🙂

  • Végezetül szeretnénk megköszönni:

az Utazás 2010 Látogatóinak, hogy hozzánk is eljöttek…és már Krisna-völgyet is célba vették 🙂

a Turisztikai partnereinknek a sokféle együttműködési lehetőséget és belénk vetett bizalmukat…

a Utazás 2010 Szervezőinek sok-sok segítségük mellett azt is, hogy egy nagyon jó helyet biztosítottak a számunkra…

a Budapesti Haré Krisna Templomnak: a szállást, a finom ételeket, a jó hangulatot…

Krisna-völgy Vezetőinek és Lakóinak pedig a kedves támogatásukat és azt is, hogy nagyon drukkoltak nekünk!

Üdvözlettel: a Krisna-völgyi turizmus csapata