Körülbelül március végén kezdődtek el az időszerű munkálatok Krisna-völgy szívében, azaz a templomban és környékén, hogy felújítás alá kerüljenek azok a területek, amik már az évek múlásairól árulkodnak, illetve, hogy különféle újabb korszerűsítésekkel és eljárásokkal hozzájáruljanak Srí-Srí Rádha-Syámaszundar (az Isteni pár) otthonának könnyebb módon való működéséhez. Egyes munkálatok akár év végéig is eltarthatnak, főleg a templomszoba festményei és a kerengő domborműveinek restaurálása…

Rádhe-Syáma folyamatosan bővülő ruhatárának köszönhetően az eddigi ruhaszobát már mondhatni kinőtték, ezért egy új és tágasabb szobát próbálnak kialakítani számukra a pudzsári (az Isteni pár imádatáért felelős részleg  templomban – védikus sekrestye) galérián. A munkálatok Sadhu-sastra Prabhu vezetésével történnek, aki már a templom kezdeti építésénél is részt vett.

A régi ikebanás szobát is átalakították, ami ezen túl már nem csak az ikebanáknak ad helyet, hanem egy kisebb konyha is lesz egyben, ahol a 108 fogásos felajánlásokat fogják főzni a fesztiválok alkalmával. Ehhez egy igen speciális sütőt is sikerült beszerezni.

Egy másik újítás a napkollektorok beszerelése, mely a fűtés korszerűsítését teszi lehetővé. Naponta 2500 liter forró víz előállítására képes és még a fűtésre is rásegít. Az új napelemeknek köszönhetően pedig, mely 922 watt energiát ad naponta a templom és az iroda számára, e két helység egész nyáron aggregátor nélkül tud működni.

 

  •  A többi munkálat  csupán felsorolásszerűen:

nyílászárók cseréje az ajtókereteken

a főbejárati járólapok cseréje

hátsó folyosó ellátása padlófűtéssel

templomi belső folyosók újrafestése, Rádha- és Syáma-kunda

(templomban található dísztavak) ajtóinak javítása, festése…

  • Ácárya-ratna Prabhu vezetésével, Anupama Matadzsi és Syáma-latá Matatzsi együttes közreműködésével a restaurálások is megkezdődtek a templomszobában és a folyosókon…

  • Mindezek mellett még tervben vannak az alábbi tevékenységek:

földalatti fatároló építése a kazánház mellett

teljes esőcsatorna javítás

az üvegtető szigetelése vagy cseréje

fűtésbővítés az északi oldalon

Kérjük mindenkinek az áldását, hogy a munkálatok viszonylag zökkenőmentesen alakuljanak Srí-Srí Rádha-Syámaszundar igényeinek megfelelően!

  • Jó hír, hogy a felújítási munkálatok nem befolyásolják Krisna-völgy turizmusát azaz a vendégek, vendégcsoportok fogadását és a nekik szánt programok megtartását…

Bővebb, valamint csoportbejelentkezési információt a következő mobilszámon kaphatnak: +36 30  641-23-09

  • Mindenkit szeretettel várunk, kérjük tekintsék meg Önök is a megújuló Kulturális Központunkat 🙂