Elsős csemeték fogadása, a nyolcadikos diákok elbúcsúztatása, és köszönet kifejezése az oktatók felé. Kiváncsiak rá, hogy Krisna-völgyben hogyan ünnepeljük ezt a napot?
A tanévnyitó eseményünk egy csodálatos kis színdarabbal kezdődött, melyet a gyermekek adtak elő, nyári felkészülésük eredményeként. Ez követően elbúcsúztattuk a végzős diákokat, és megkapták bizonyítványaikat is. A nagylányok már izgatottan várták a középiskola kezdését. Nagy örömükre mindannyian felvételt nyertek olyan szakközép iskolába, mely érdeklődésüknek pontosan megfelelt. Megható, könycseppeket is előcsalogató hangulat alakult ki mikor a diákok virágfüzérekkel megköszönték tanáraiknak az elmúlt éves munkájukat.

Idén 5 kis csemete kezdte az általános iskolát Krisna-völgyben. Egy hagyományos, nagyvárosi iskolához képest másabb olyan közösségben iskolát kezdeni, ahol igazából barátok, illetve ismerősök közösen lépnek át az iskola küszöbén. Mégis nagy izgalommal néztek a következő évek elé feladatai elé. Van egy hagyományunk, mely során a gyermekek az évnyitó alkalmával a közösség előtt megtanulják az első betű írását is. Így nem csupán az „A” betű ismeretével, de a sikeres tanulásért járó hatalmas taps emlékét is magukkal vihették.

Nagyon sok sikert, jó élményeket, és sok-sok tudást kívánunk Krisna-völgyön kívül is, az összes diáknak a 2017/18-as tanévre!

 

 

Szeretne eltölteni akár több napot is Krisna-völgyben, vagy Csoportjával fesztiválprogramunkon részt venni?

Kérjük, hívja fel Turisztikai Szervezőnket a +36 30 436 39 00 -es mobilszámon, aki szívesen segít Önnek programja összeállításában!