Nemrégiben vettünk részt az Utazás 2012 Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon. Úgy fest sikeres volt a szereplésünk, hiszen a vártnál is többen keresték fel standunkat, amely a szervezőknek hála egy igen frekventált helyenBővebben ->

Krisna-völgy idén is részt vesz az Utazás 2012 kiállításon, mely március 1 és 4 között kerül megrendezésre. Kérjük, hogy aki csak teheti látogasson el hozzánk is az „A pavilon 207/G” standjára, ahol minden nap nyereményjátékkal várjukBővebben ->

A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel már az Utazás 2011 Expo alatt kibővítettük a nyereményjátékunkat. Így már 45! nyertesünk örülhet majd, Krisna-völgy Vendégfogadása által felajánlott családi belépőjegyeknek.Bővebben ->

Élménybeszámolónk folytatása:  „március 5-7 a közönségnapokon szerzett élményeink:  Mondhatni itt pörögtek fel igazán az események! Minden nap 8.30-ig igyekeztünk megreggelizni (előzmények: ITT )  és 9 óra körül már el is indultunk az Utazás 2010-re…Bővebben ->

Folytatódik az útinapló:  „…március 4 csütörtök             -a szakma napja   8:35 reggelink befejeztével még egy kis röpgyűlésen átbeszéltük a napi programot: kinek milyen feladata lesz majd a kiállításon   9:05 elindultunk a Lehel utcai központunkbólBővebben ->

Részletek a Krisna-völgyi turisztikai csapat útinaplójából, melyet az Utazás 2010 expón is vezetnek…”március 3 szerda 7:15 jó hangulatban -Éljen a Krisna-völgyi vendégfogadás! csatakiáltással indultunk el a nagyvárosba.Bővebben ->