Az „Isodhyana Botanikus Kertünkbe” idén egy csodás újdonság került, a Frangipáni vagy Templom fa (Plumeria rubra). A növény a trópusi Amerika szülötte, de virágának különleges szépsége és illata révén szinte az egész világon elterjedt. Ahol az éghajlatBővebben ->

Napok óta nagy volt az izgalom a Krisna-völgyi Tehénvédelmi Központban, ugyanis április 13-án tartották az „Legelső legelés – Tehénkihajtó ünnepet”. Évszázados hagyományokkal rendelkező esemény ez, melyet Magyarország szinte mindenBővebben ->

Kedves leendő Búcsú Látogatónk! Sok szeretettel várjuk Önt és kedves Családját idén is a Krisna-völgyi Búcsúba! Ha esetleg még nem jártak erre, akkor feltétlenül jöjjenek el július végén, hogy egy friss levegős, dohányzás-és alkoholmentes, 3 naposBővebben ->

Nemrégiben vettünk részt az Utazás 2014 Kiállításon. Úgy fest sikeres volt a szereplésünk, hiszen a vártnál is többen keresték fel standunkat, amely a szervezőknek hála egy igen frekventált helyen a “Balaton régióban” helyezkedett el! Vendégeink különösenBővebben ->

Krisna-völgy Tehénvédelmi Központjának legifjabb lakója, a kis Rádzsa egyre növekvő érdeklődéssel fedezi fel világát. Megfontolt, de egyben érdeklődő természetével először gyanakodva szemléli a felé közeledőket. Kíváncsisága azonban mindenBővebben ->

A Krisna-völgyi Búcsú idén is szeretettel várja Önöket, akár Egyedül, akár Családdal érkeznek hozzánk. Programjaink változatossága, a helyszínek sokasága felülmúlja a tavalyi év kínálatát. Vadonatúj helyszínekkel és kibővítettBővebben ->

Az idén már 21 🙂 éves Krisna-völgy évek óta részt vesz az Utazás kiállításon, amely most február 27 és március 2 között kerül megrendezésre. Kérjük, hogy aki csak teheti látogasson el, az „A” pavilon 310/E standunkhoz, ahol minden napBővebben ->

Befejező részéhez ért az „Egy szent hely története: 20 éves Krisna-völgy DVD-t” bemutató sorozatunk. Reméljük, hogy az Olvasóink is kedvet kaptak mindezek láttán egy kis Krisna-völgyi kiránduláshoz 🙂 Következzék hát azBővebben ->

„Kalandosan üres. Mozgalmas, rohanó és mégis mindig valamilyen űrt maga mögött hagyó az élet” – így jellemezhetnénk. Mindez nem kavarna fel bennünket, ha csupán meg nem értett tétova költők verseiben és abban a bizonyos érzékeny pubertásbanBővebben ->

Közkívánatra: Krisna-völgy házhoz megy 🙂 Felelevenítjük újra a régi hagyományunkat és egy nagyszabású fesztiválprogrammal szeretnénk megörvendeztetni Önöket… De miről is van szó pontosan?Bővebben ->