Önökre is vár Rádzsa a kisbika :-)

Napok óta nagy volt az izgalom a Krisna-völgyi Tehénvédelmi Központban, ugyanis április 13-án tartották az „Legelső legelés – Tehénkihajtó ünnepet”. Évszázados hagyományokkal rendelkező esemény ez, melyet Magyarország szinte minden szegletében megrendeznek április tájékán, amikor a zsenge fű harapásnyi magasságúra növekszik…

A kis Rádzsa immár 2 hónapos s alig jutott túl életének első fordulópontján – beíratták a bocióvodába -, máris újabb izgalmakkal kellett szembenéznie. Kifuthatott az addig csak illatok alapján és Anyja mellől vetett félénk pillantásai révén érzékelt NAGYVILÁGBA.  Az elmúlt hónapban 15 kg-ot hízott és a tej mellett a szalmát is kóstolgatta. Igazán nagynak és bátornak érezte magát. De ez – ami most történt -, erre nem számított. Érzékeit elkápráztatták a színek, az illatok, a ragyogó napsütés. A fű magasan, lágyan hullámzott az enyhe szélben.

Rádzsa a kisbika :-)

Először a kicsiket hajtották ki a hagyományos viseletbe öltözött tehénpásztorok. Mondhatni tátott szájjal csodálkoztak rá a sosem látott tájra, az éneklő, nevető emberekre. Megtorpanásuk nem tartott sokáig. Ahogy megérezték a friss fű illatát, ösztönösen repültek a rét felé. Nagyokat ugrottak s meghemperegtek a selymes fűtengerben. Anyukáik hasonló tempóban és hangulatban érkeztek a nézők biztató kiáltásai és tapsa mellett. Boldog tehenek és boldog gyerekek – kell-e ennél több? Mindenki, aki részt vett ezen az ünnepen, magával vihette szívet melengető emlékét.

Rádzsa bocival és társaival személyesen is lehet találkozni, akár a július 18-20 között megrendezésre kerülő Krisna-völgyi Búcsúban is, amelyre szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket 🙂

 

Szeretne eltölteni akár több napot is Krisna-völgyben, vagy Csoportjával egy hasonló fesztiválprogramunkon részt venni? Kérjük, hívja fel turisztikai szervezőnket a +36 30 641 23 09 -es mobilszámon, aki szívesen segít Önnek programja összeállításában!