Krisna-völgy Tehénvédelmi Központjának legifjabb lakója, a kis Rádzsa egyre növekvő érdeklődéssel fedezi fel világát. Megfontolt, de egyben érdeklődő természetével először gyanakodva szemléli a felé közeledőket. Kíváncsisága azonban minden alkalommal győzedelmeskedik, s jutalma a rengeteg simogatás és dédelgetés, amivel a Völgy lakói árasztják el. Főleg a gyerekek kedvence, akik naponta felkeresik őt.

Anyukája, Rádhika 30 liter tejet ad naponta, mely bőven kielégíti csemetéje étvágyát. Megtudtuk a tehenészektől, hogy ha a boci szopás közben elkezdi csóválni a farkát, akkor indul be igazán a tej áramlása. Rádhikának olyan szeretete van kis fia felé, hogy amikor Rádzsa az egyik tőgyéből szopizik, a többiből is folyik a tej. Így nem csak Rádzsának, de Krisna-völgy többi lakójának is bőven jut ebből a csodálatos nektárból.

Naponta háromszor szopik a kis boci, de emellett már kóstolgatja a szénát is. Barátai is vannak, a mellette lakó nagyobb ökör, és egy üsző, aki novemberben látta meg a napvilágot s akit Kumárinak hívnak.

Két hét múlva Rádzsa is bekerül a boci óvodába, ahol ismerkedhet, játszhat, eszegethet a többiekkel 🙂

Figyelmébe szeretnénk ajánlani a következő szép programunkat, ahol Rádzsát is megtekintheti: Legelső Legelés – vidám kihajtó ünnep 2014 április 13-án, 10 órai kezdettel!

Szeretne eltölteni Családjával akár több napot is Krisna-völgyben, vagy szervezett Csoportjával Rádzsát a HarmoNet királyfit meglátogatni? Kérjük, hívja fel turisztikai szervezőnket a +36 30 641 23 09 -es mobilszámon, aki szívesen segít Önnek programja összeállításában!