Puspa Gópála dévi dászi

Puspa Gópála dévi dászinak hívnak.
1992-ben, Budapesten találkoztam először Krisna-hívőkkel, egy fesztivál alkalmával. Aztán, mivel nagyon érdekelt a dolog, egyházunk aktív tagja lettem, mint szerzetes, és éveken át az alapító tanítómesterünk, Sríla Prabhupáda könyveinek terjesztése volt a szolgálatom, főként Angliában. Ezt most is nagyon fontosnak tartom a mozgalmunkban, ezért is szeretek bölcsességes könyveket adni az érdeklődőknek, és beszélgetni velük a Krisna-völgyi életről, valamint az ő életük nagy kérdéseiről. Az elmúlt négy évben a szolgálatomat Krisna-völgy templomának vezető púdzsárijaként (az a szerzetes, aki a napi templomi imádattal foglalkozó papok vezetője) végeztem.

Jelenleg az idelátogató vendégeink -akiket úgy tekintünk mint Krisna vendégei- elégedetté tétele a célom, és erre a vendégfogadásunk vidám csapatával együtt törekszem.

A férjemet Rádha-kanta dásznak hívják, ő Krisna-völgy biogazdálkodásának a vezetője. 2004-ben volt az esküvőnk, és azóta együtt élünk itt Krisna-völgyben.
Ha valaki szeretne segíteni a Krisna-völgyi vendégvezetésnek felajánlásaival, akkor azt szívesen vesszük. A vendégeinket pedig kérjük, ha tehetik, hozzanak ajándékot Krisnának a saját kertjükből, például virágot, gyümölcsöt!

Sok szeretettel várjuk Önöket, legyenek a vendégeink!


TovábbküldömTovábbküldöm

Ezt a cikket eddig 3,713 látogató olvasta.

Hozzászólások

6 vélemény

  1. Suba Erzsebet
    2008 augusztus 16. 21:44:48

    Kedves Krisna-völgyi lakók!
    Aug.18 tol 26-ig Veletek leszűnk,Somogyvámoson béreltűnk egy lakást, onnét fogúnk bringázni nap-mint-nap felétek ketten a fiammal, sok szeretettel és reménnyel: Suba Erzsébet és Sándor Jozsef.

  2. spd
    2008 szeptember 22. 17:02:27

    Kedves Erzsébet!

    Köszönjük szépen a látogatást!

    Üdvözlettel: Krisna-völgy lakói

  3. Sarkadi Erzsébet
    2008 október 11. 04:43:48

    Sajna nem lesz elég pénzem,akkor sosem ismerhetem meg Istent? A kislányom miatt nem tudok dolgozni.Sosem fogok eljutni Oda? Istenhez?

  4. saizora
    2008 október 12. 18:11:43

    Hari Om

    Amilyen közel vagyunk Istenhez olyan közel van Isten is hozzánk.A valódi boldogság bennünk van, minden gondolatunkban, szavunkban, cselekedetünkben. Ez nem egy földrajzihelytől függ.A Szent Zarándokhelyek látogatása segit elmélyiteni vagy felébreszteni ezt az elfeledett tudást, mivel az ottani megtapasztalások tiszták és intenzivebbek.Mikor azt mondjuk én, pedig akkor csak a kis személyes énünkre gondolunk, teszünk egy kézmozdulatot a mellkasunk felé a szivünkre mutatva.Ez nem véletlen,vannak külső zarándokhelyek, és van egy benső, a SZIV. Ha befeléfordulunk Istennel lehetünk. Nem véletlenül mondta Jung, aki kifelé tekint álmodik, aki befelé az ébred.

    saizora

  5. agi
    2008 október 13. 15:55:00

    Kedves Erzsébet!

    Isten megismeréséhez, és ahhoz, hogy visszajussunk Hozzá, nincs szükség pénzre, csak hitre!

    Gouranga!

    Sörös Ágnes

  6. Beke Mária
    2010 január 7. 13:30:24

    Kedves Puspa Gópálad dászi dévi !

    Most látogattam el először erre az oldalra és nagyon BOLDOG vagyok. Szívet melengető dolgokat olvastam. Szeretnék ellátogatni hozzátok a nyár folyamán. meg szeretném tapasztalni mind azt ami ott történik.

    Mária