Patitapávana dász

Patitapávana dász és Dinatáriní dévi dászi

Lelki nevem Patitapávana dász. 1995 tavaszán, az akkori párommal elmentünk egy „Indiai est” néven futó Haré Krisna programra, mely egy szegedi művelődési házban került megrendezésre. Ott több olyan témával találkoztam, ami már korábban is foglalkoztatott (lélekvándorlás, vegetáriánus táplálkozás). Többek között azt is meg tudtam, hogy ha nem vigyázok, a következő életemben könnyen állatként születhetek meg. A legmegdöbbentőbb mégis az volt, hogy az indiai konyhaművészet segítségével milyen egyszerűen lehet valakiből vegetáriánus.  Nagy hatást tett rám az előadáson hallott filozófia tisztasága, a hívők sugárzó tekintete, és az a tény, hogy Istennel ilyen közeli kapcsolatot is ki lehet alakítani. Mint később megtudtam, e vonzódás előző életem jámbor tetteinek volt köszönhető.

Még ebben az évben sikerült ellátogatnom Krisna-völgybe, végleg pedig 1997-ben költöztem ide. Azóta több munkakörben bizonyítottam rátermettségemet, vagy épp az ellenkezőjét, jelenleg pedig a közösségi konyha vezetőjeként tevékenykedem.

Jámborság terén a feleségem valószínűleg jóval előttem jár, mivel ő már születésétől kezdve vegetáriánus, és élete nagy részét is Krisna-völgyben töltötte. Mikor megismerkedtünk, ő a helyi általános iskola tanáraként dolgozott, jelenleg pedig a 2008 októberében született kisfiúnkat, Narottamot nevelgeti. Róla és kis családunkról a www.narottam.freeblog.hu –n lehet többet olvasni.

Ha az olvasók közül valaki nagyobb mennyiségű indiai fűszerrel rendelkezik, nagyméretű főzőedények, kések illetve egyéb konyhai eszközök forgalmazásával foglalkozik, esetleg cukorgyára van, kérem, keressen meg az alábbi címen: pp@1108.cc

  • Share/Bookmark
Ezt a cikket eddig 217 látogató olvasta.

Hozzászólások