Oktatási blogunk így látta az Öko-völgy konferencia eseményeit: A délelőtti előadásokat Vida Gábor akadémikus kezdte s arról beszélt, hogy 3 válság együttes szorítójában vergődik az emberiség. A környezeti, gazdasági és társadalmi válság gyökere azonban egy súlyos világnézeti válság. Amíg ezt nem kezeljük, addig nem várhatunk igazi javulást egyik területen sem. Az előadások után egy kerekasztal beszélgetés következett, majd pedig a Krisna-völgyben termelt helyi alapanyagokból készült különösen finom, vegetáriánus ebédet fogyaszthattuk el.

Ebéd után egy különleges izgalmas bemutatón vehettünk részt. Az egyes helyszíneken végig követhettük a gabona útját a vetéstől egészen a feldolgozásig. Az ökrös szántás és vetés után a cséplést és az őrlést néztük meg. Ugyanitt megcsodáltuk az új olajprést, ami éppen mustárolajat készített. Végül az indiai lepény (puri) sütését ki is próbálhatták a résztvevők, s persze a végén meg is kóstolhatta mindenki amit kisütött.

A kenyérféle mellé jól esett egy kis kóstoló a helyi tehenészet tejtermékeiből (tej, tejföl, vaj), miközben megtekinthettük a kézi tejszeparáló berendezést is.

A program végeztével mindenki egyetértett abban, hogy az önfenntartó élet a legjobb dolog a világon 🙂

Forrás: Oktatási blog

  • Szeretne eltölteni akár több napot is Krisna-völgyben?

Kérjük, hívja fel turisztikai szervezőnket a +36 30 641 23 09 -es mobilszámon, aki szívesen segít programja összeállításában!