Asta Szakhi dévi dászi

Asta Szakhi dévi dásziak hívnak.

A Krisna-tudattal 1999 decemberében
ismerkedtem meg.

Az ELTE-n dolgoztam doktoranduszként egy társadalomtudományi
kutatóközpontban, és az egyik kollégámtól kaptam egy Bhagavad-Gítát. Miközben
olvastam, sok kérdés felmerült bennem, amiről beszélgettük, és miután látta,
hogy nagyon érdekel a Krisna-tudat filozófiája, elvitt egy esti családi
programra, ahol több bhaktával (Krisna-hívők) is megismerkedtem. Megragadott a Gíta
tökéletessége, mert nem tudtam olyan kérdést feltenni, amire ne kaptam volna
belőle választ, és megragadott a bhakták társasága, mert életemben először
találkoztam olyan emberekkel, akik nemcsak rendelkeznek egy nagyon világos
és praktikus életfilozófiával és értékrendszerrel, de élik is azt. Elkezdtem
rendszeresen járni e programokra, elkezdtem dzsapázni (a mantra meditációt gyakorloni), majd elmentem a
templomba és Krisna-völgybe is. Krisna-völgy már az első látogatás
alkalmával elrabolta a szívemet, főleg az itt élő bhakták hangulata volt,
az ami vonzott. A nyári szabadságaim alatt eljöttem szolgálni, segítettem a
vendégfogadásban, a fesztiválszervezésben, majd az avatásom után a
murtiimádatban (Krisna templomokban imádott formája) tevékenykedtem. 2003-tól az alakulófélben lévő Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán kezdtem dolgozni, majd a Főiskola állami akkreditációja után annak
rektora lettem, 2008 nyaráig. A vágyam, hogy Krisna-völgyben éljek, 2007-ben
vált valóra.

Jelenleg főpúdzsári vagyok, aki felelős a templomi szertartásokért
(murtiimádatért), és megszervezi annak a 18 bhaktának a szolgálatát, aki
mindebben részt vesz. Emellett a templomigazgatói szolgálatot is ellátom.

Boldog vagyok, hogy egy olyan közösségben élhetek, ahol a lelki értékek
állnak az élet középpontjában, és mindez harmóniát tud teremteni az egyének
szívében éppúgy, mint a társadalom életében és a természeti környezet
vonatkozásában.

Mindig örömmel tölt el, amikor látom, hogy minden ideérkező vendéget
csodálattal tölt el Krisna-völgy atmoszférája. A vendégek gyakran hoznak
ajándékot – zöldséget, gyümölcsöt, virágokat -, melyeket Krisna nagy örömmel
fogad el. Ha Ön is szeretne felajánlást tenni Krisnának, vagy ha a
templommal, a filozófiával kapcsolatban kérdése merül fel, kérem írjon az
alábbi címre:

Asta.Sakhi.SRS@pamho.net

Haré Krisna.

Köszönöm szépen.

Share
Ezt a cikket eddig 15 336 látogató olvasta.

Hozzászólások

6 hozzászólás

  1. sarolta
    2008 szeptember 25. 17:48:02

    Kedves Asta Szakhi dévi dászi!
    Nagyon megörültem amikor megláttam a “bemutatkozásod” 🙂
    Sokszor találkoztunk már, de soha nem mertem megkérdezni, hogy hogyan kerültél kapcsolatba a bhaktákkal.
    Amikor nálatok vagyok, nyugalom, béke száll meg, elfelejtem a kinti őrült világot.
    Gouranga!!!!

  2. sarolta
    2008 december 29. 19:13:49

    Nagyon megörültem a Radhe-Syamát ábrázoló gyönyörű képeslapnak, köszönöm a jókívánságokat.
    Remélem, hogy továbbra is tudok minnél több szolgálatot végezni és adakozni.
    Kellemes karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok.
    Gouranga!

  3. V,J
    2009 március 23. 11:04:52

    NAGYON TETSZETT A BUCSÚ.ÉS EZUTÁN MINDIR RÉSZT VESZEK.MEG AZ EMBEREK FELHÖTLEN BOLDOGSÁGA RAGADOTT MEG.

  4. V,J
    2009 március 23. 11:06:08

    NAGYON ÉRTÉKELEM A HIVŐKET,

  5. spd
    2013 február 15. 14:26:09

    Kedves László!

    Köszönjük a Srímad Bhágavatam-mal kapcsolatos érdeklődését!
    Kérését továbbítottuk, a válasz pedig hamarosan megérkezik Önhöz.

    Üdvözlettel: a Krisna-völgyiek 🙂

  6. Dudásné Borcsányi Irén
    2013 szeptember 5. 10:08:43

    Szeretettel üdvözöllek!
    Örülök, hogy láthatlak, és sok boldogságot kívánhatok neked!
    Irén